Ajándékozás

Bár a legutóbbi bejegyzésemben azt ígértem, hogy a selejtezés utáni teendőkről fogok írni, most mégsem ezt teszem.

Annyira közeledik a karácsony és az üzletek által keltett nyomás, hogy úgy érzem, muszáj kitérnem egy kicsit az ajándékozásra.

 

Számomra sokkal többet jelent az év ezen időszaka, mint az ész nélküli vásárlás és nagy evészet-ivászat ideje. A decemberi hónap egy különleges alkalom arra, hogy méginkább egymás és a nélkülözők felé forduljunk és kifejezzük valahogy a másiknak, hogy szeretjük őt, törődünk vele. A legtöbbször ajándékok adásával.

 

Számomra az ajándékozás azt jelenti, hogy valakinek, akit szeretek, aki fontos nekem, adok valamit, amivel örömet okozok NEKI. Tehát az ajándékozásnál nem azon van a hangsúly, hogy NEKEM tetszik-e az adott dolog, hanem, hogy az ajándékozott érzi-e, hogy szeretem, odafigyelek rá és biztosra megyek, tényleg fog örülni a kapott dolognak.

 

“Ebben az évben megint megszívtam az ajándékokat. Már akkor tudtam, hogy durva lesz a nap, mikor a zoknimban egy dezodort és egy “úti szótárt” találtam.

Azt hiszem, ha felső tagozatos az ember, a felnőttek egyszer csak úgy határoznak, hogy túl nagy vagy már a játékokhoz és mindenhez, aminek a legtávolabbi köze van a szórakozáshoz. De azért elvárják, hogy legyél izgatott, mikor kinyitod a béna ajándékokat, amiket tőlük kapsz.

A legtöbb ajándék az idén könyv volt meg ruha. Még leginkább a Charlie bácsitól kapott ajándék hasonlított a játékra.

Mikor kicsomagoltam Charlie bácsi ajándékát, azt sem tudtam, mi lehet az. Nagy műanyag gyűrű volt, amihez egy hálót erősítettek. Charlie bácsi elmagyarázta, hogy ez egy “szennyesgyűjtő” a szobámba. Azt mondta, a szennyesgyűjtőt az ajtó hátuljára szereljem föl, így a piszkos ruhák elrakása “öröm” lesz. Először azt hittem, ez vicc, de aztán rájöttem, hogy Charlie bácsi komolyan beszél. El kellett neki magyaráznom, hogy nem én mosom ki a szennyesemet. Elmeséltem neki, hogy egyszerűen ledobálom a piszkos ruháimat a padlóra, anya összeszedi őket és leviszi a mosókonyhába. Pár nap múlva minden szépen, összehajtogatva visszakerül.

Azt is mondtam Charlie bácsinak, hogy vigye csak vissza a szennyestartót, és adja ide az árát, majd én veszek rajta olyasmit, amit tényleg tudok HASZNÁLNI.

Ekkor szólt közbe anya. Biztosította Charlie bácsit, hogy ő nagyszerű ötletnek tartja a szennyestartót. Aztán kijelentette, hogy mostantól én mosom a saját szennyesemet. Így tulajdonképpen oda jutottunk, hogy Charlie bácsitól házimunkát kaptam karácsonyra.”

(Részlet Jeff Kinney: Egy ropi naplója – az utolsó szalmaszál c. könyvéből)

 

Veled is előfordult már, hogy kaptál valamit, amit nem értettél, hogy miért is kapod és próbáltál mosolyt erőltetni az arcodra és megköszönni a “figyelmességet”? Én sajnos nagyon sokszor jártam így és ezért már nem is igazán vártam a szülinapomat vagy a karácsonyi ajándékozást, mert sűrűn voltak ilyen “meglepetések”. Ráadásul én nem is tudom titkolni, hogy nem tetszik. Egy időben próbáltam, de rájöttem, hogy hazugság és az lesz az eredménye, hogy továbbra is kapom a számomra felesleges dolgokat, ezért inkább megmondtam – (könnyek között), hogy sajnos ezt nem fogom használni. A válasz ilyen esetben: “Semmi baj, add oda valakinek.” Tehát, ő kiadott pénzt, én pedig kaptam egy “megoldandó feladatot”, hogy találjak egy hálásabb gazdát az ajándékomnak, aki tényleg fog neki örülni.

Tehát ezt a kellemetlen szituációt elkerülendő, lenne néhány tanácsom, hogy biztosra menj bármilyen időszakban, amikor ajándékot szeretnél adni valakinek:

  1. Nyugodtan kérdezd meg az illetőt, hogy minek örülne! Már ez is egy kedves gesztus, hogy nem felejtetted el, szándékodban áll megajándékozni őt.
  2. Ha mindenképpen meglepetést szeretnél, akkor egy közeli hozzátartozóján keresztül puhatold ki, hogy mivel szerezhetnél örömet neki.
  3. Az is előfordulhat, hogy több olyan dolog van, amit nagyon szeretne, ezeket írd fel és legyen az meglepetés, hogy ezek közül melyiket fogod választani.
  4. Ha túl drága az a dolog, aminek nagyon örülne az illető, akkor a családban, baráti társaságban álljatok össze és inkább egyetlen dolgot kapjon, ami 100% öröm, mint sok apró felesleges holmit.
  5. Ha túl “személyes” a vágyott dolog, fel- vagy ki- kellene vásárlás előtt próbálni, vagy az ajándékozott is bizonytalan, hogy minek örülne – a legtöbb helyen már lehet vásárlási utalványokat is venni, így Te pontosan annyit költesz az ajándékra, amennyit szántál rá, ő pedig ebből azt vásárol, amit szeretne.
  6. Ne vásárolj “házimunkát” (háztartási eszközöket)! Kivéve, ha az illető azt kért.
  7. Az egyik legjobb ajándék az élmény, a kikapcsolódás. Ez biztosan nem fog soha a szekrény mélyére kerülni.
  8. Készíthetsz saját magad “kuponokat”, melyeket az ajándékozott beválthat Nálad a következő 1 évben. Ezek nem kerülnek semmibe, mégis több örömet okozol vele, mint drága ajándékokkal. Pl.: gyermekmegőrzés x alkalom; masszázs x perc; vacsorát főzök Neked, elviszem a kutyusodat sétálni stb. Kisgyermekes szülők különösen értékelni fogják a “gyermekmegőrzés kuponodat”. 🙂

 

Tipp: Célirányosan menj vásárolni, nehogy elcsábulj! A karácsonyi időszakban minden üzletben próbálják elhitetni velünk, hogy az a tuti ajándék és csak most akcós (lásd black friday), egyszerűen kihagyhatatlan. Nem igaz! Kihagyható. 😉 Szóval listával a kezedben, a célodtól eltántoríthatatlanul indulj vásárolni, különben könnyen ott találod magad, hogy sokkal többe került ez az idei karácsony (is), mint tervezted.

 

A gyermekek ajándékozását kicsit elkülönítve kezelném. A gyerekeknek, kamaszoknak, akiknek nincs saját jövedelmük, sokkal különlegesebb alkalmak, amikor ajándékot kaphatnak, mint nekünk felnőtteknek, ezért különösen fontos, hogy igyekezzünk nekik örömet okozni. Ez az öröm nem egyenesen arányos az ajándék árával.

Ebben az esetben ugyanazt tegyük, mint a felnőttek esetében, hogy figyeljük őt, beszélgessünk vele, mi az, aminek nagyon örülne.

Nem vagyok a sok játék híve. Leginkább a kreatív, minél több területet fejlesztő játékokat részesítem előnyben, de legyen a gyermeknek valóban ünnep az az alkalom, ne azt vedd meg, amivel szerinted játszania kellene.

Nézegethettek katalógusokat, a youtube-on játékos videókat, elmehettek együtt olyan üzletekbe, ahol alaposan körülnézhet, megmutathatja, mit szeretne -, majd ezek közül valamelyiket fogja hozni a Jézuska, angyalka, Télapó stb.

Fontos! Inkább csak 1 db jó minőségű ajándékot kapjon, de annak nagyon örüljön, mint sok apróságot, amitől nem fogja különlegesnek érezni azt a napot.

 

Legközelebb becsomagoljuk a meglepetéseket – minimalistán!

 

Addig is legyen szép napod!

 

Edit

(a Te személyi rend-szervezési és home staging tanácsadód)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s