Praktikus tárolási megoldások a nappaliban

A mai bejegyzésemben összeszedtem néhány praktikus tárolási megoldást, amelyeket a nappaliban (is) fogsz tudni használni.

Fontos kiemelnem, hogy nem az a célom, hogy minél több holmit próbálj eldugdosni úgy, hogy később ne is emlékezz rá! 🙂 A szelektálást követően igyekezz kihasználni a kisebb helyeket, hogy elrejtsd szem elől azokat a holmikat, amiket éppen nem használsz, vagy amiket használsz, azokat esztétikus tárolókba tedd, így rendezettebb hatása lesz a helyiségnek.

 

Lássuk, melyek ezek a tárolási lehetőségek:

A kanapé, mint tároló

Szerencsés esetben a kanapédban, a fekvőhelyed alatt ki van alakítva egy ágyneműtartós rész. Ezt célszerű a lehető legjobban kihasználnod tárolásra.

Ha az ágyneműdet tartod itt, figyelj arra, hogy ne érje por, ne penészedjen be.

Ha olyan ruhaneműket is itt tárolsz, amiket nem használsz sűrűn, akkor vákumzsákot érdemes beszerezned, így sokkal kevesebb helyet foglalnak el, mint egyébként.

vacuumbag

Egy ilyen zsák utazáshoz is nagyon praktikus.

 

Takaróból párna – átmenetileg 🙂

Azokat az ágyneműket, éppen nem használt takarókat, amik sok helyet foglalnak el a szekrényben, hajtogasd bele szép díszpárnahuzatba. A kanapéra rakva otthonosabb lesz tőle a lakás és jó szolgálatot tesz kikapcsolódáskor.

pillow

 

Az ágy vagy fotel alatti helyekre görgőkkel ellátott fiókokat, mint tárolóelemeket is tehetsz.

fiók4

 

 

Puffok, ülőkék, mint tárolók:

A tárolórekesszel ellátott puffokat, ülőkéket használhatod például olyan cipők tárolására is, amelyeket éppen nem használsz. Fontos, hogy (tisztán és) állítva tárold őket, így foglalnak el a legkevesebb helyet.

cipotarto

 

Használd ki a polcok adta lehetőségeket

A polcok, mivel nyitottak, mindent megmutatnak, amit ide pakolsz. Célszerű rendszerezned a holmijaidat és esztétikus tárolókba tenned őket.

dobozok

Több olyan tároló is van, melyet magad is elkészíthetsz, ha egyedi méretűt vagy színűt szeretnél.

Ha inkább a természetes hatású a kedvenc, akkor egy egyszerű, de stabil kartondobozra ragassz natúr színű, vastagabb madzagot. (A ragasztáshoz ragasztópisztolyt használj.)

Bélésként belülre érdemes egy vékonyabb textildarabot rögzítened.

diydoboz

 

A doboz borítását megoldhatod szép csomagolópapírral is. Ehhez szükséged lesz cipősdobozra, ollóra, csomagolópapírra és papírragasztóra.

diydoboz4

 

Ha szereted a fonott kosarakat, magad is elkészítheted őket – és még csak vessző sem kell hozzá.

Szükséges eszközök:

  • újságpapír (a hagyományos, fekete-fehér, nagyon méretű a legjobb) – vessző helyett
  • ragasztó
  • olló
  • 1-2 hurkapálcika
  • kartonlap
  • festék vagy pác

Újságpapírból vágj ki kb. 2 cm széles, hosszú csíkokat. Tekerd fel egy hurkapálcikára, majd ragaszd meg oly módon, hogy ne jöjjön szét. A hurkapálcikát vedd ki.

Az alja úgy készül, hogy két ugyanakkora darab, vastagabb kartonlapot kivágsz. Az egyikre ráragasztod kb. 2 cm-es távolságokra az elkészített csíkokat, majd a másik kartont ráragasztod ezekre úgy, hogy pontosan illeszkedjen az alsó résszel.

Amikor ez elkészült, akkor vízszíntesen elkezdheted a többi csíkot felfonni a függőleges csíkokra.

Az elkészített kosarat lefestheted akrilfestékkel vagy pácolhatod bármilyen színűre.

diydoboz5

 

Iratok tárolása

Egyedi irattárolót is készíthetsz. Ehhez szükséged lesz

  • 2 db keményebb A/4-es kartonpapírra,
  • kb. 10-12 db A/4-es színes, vékonyabb kartonpapírra,
  • csomagolópapírra,
  • ollóra,
  • ragasztóra és
  • szalagra.

diyholder

A két keményebb kartonpapírt vond be a csomagolópapírral. A két bekötött kartonpapírt fektesd le és ragassz rá a vékonyabból egy szélesebb darabot úgy, hogy összefogja őket. Ez lesz a borító.

Két vékonyabb kartonpapírt legyezőhajtással rétegezz. Ez lesz az oldalsó rész. Ezekhez ragaszd a többi papírt úgy, hogy kellő távolságra legyenek egymástól. Ez lesz az iratrendező belseje.

Az elkészült belső részt ragaszd bele a borítóba. A szalagot úgy is rögzítheted, hogy a borító és a belső rész közé ragasztod középre és akkor meg tudod kötni, hogy ne nyíljon szét.

 

Íróeszközök és egyéb apró tárgyak tárolása

Mivel sokszor a nappaliban is tartunk írószereket, vagy apróbb dolgokat (elem, gépkapocs, stb.) célszerű ezeknek is egy fix helyet találnod. Üres konzervesdobozokból egyszerű, egyedi tárolókat készíthetsz úgy, hogy csomagolópapírral vagy öntapadós tapétával bevonod.

Ha nem szeretsz ilyesmivel bíbelődni, csak szedd le a feliratot, vigyázz, hogy ne legyenek kiálló részek, amik megsérthetik a kezed, így is trendi ceruza és egyéb apróság tárolód lehet.

diydoboz7

 

Remélem találtál néhány gondolatébresztőt. Ha mégis úgy érzed, hogy szükséged lenne ötletekre, írj nyugodtan.

A következő bejegyzésemben házilag is elkészíthető, praktikus bútorokat fogok bemutatni Neked.

Legyen szép napod! 🙂

Edit

(a Te személyi rend-szervezési és home staging tanácsadód)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s