Érzelmi döntések

A tudatosság, amiről legutóbbi bejegyzésemben írtam, fontos a mindennapjaimban, de nagyon sokat számít az is a döntéseimben, hogy mit érzek az adott dologgal kapcsolatban és ezeket az érzéseket figyelembe veszem-e a választási lehetőségeknél.

 

satisfied

 

Mi az a belső hang és hogyan működik?

A belső hangot, intuíciónak, öszöntös megérzésnek is nevezzük. A pszichológiában azokat a gondolatokat vagy impulzusokat sorolják ide, melyek egy helyzetre spontánul és gyorsan jutnak a tudatunkba.

Az intuíció lényege, hogy tudsz valamit, de nem tudod, hogy honnan. Bár a tudománynak nem sikerült még megmagyaráznia, hogy pontosan honnan is jön ez a tudás, úgy gondolják, hogy velünk született tudáson vagy az életből vett tapasztalatokon alapszik, vagyis megérzéseink nem működnek előzetes tudás nélkül, még akkor sem, ha ez a tudás nem mindig tudatos. Ezt nevezik tacit tudásnak, mely mindazon ismeretet magában foglalja, melyeket tapasztalás vagy megfigyelés után gyűjtöttünk. Vagyis ez az a forrás amiből intuíciónk meríteni tud.

Ősi feljegyzések szerint pedig a megérzés egy olyan ismeret, amely egy magasabbrendű tudatból érkezik. Vagyis az intuíció egy kommunikációs mód Istennel, az Univerzummal, az Univerzális Elmével – ki miben hisz. Ez a forrás pontosan látja a jövődben és a benned lévő lehetőségeket és ösztönöz arra, hogy váltsd valóra a személyes küldetésed.

 

choice3

 

Miért megÉRZÉS?

Az intuíció egy furcsa érzés, egyszer csak rád tör, a semmiből, de mindig a kellő pillanatban. Belülről jön és többnyire külső hatás váltja ki. A gyomrodban érzed, vagy a mellkasodban. Segít dönteni, elhatározni egy következő lépést az életedben.

“A tudás rezgések útján jut a tudat alatti elménkbe. A rezgések átkerülnek az agyba és bizonyos belső elválasztású mirigyekbe, amelyek olyan nyelvre fordítják le, amelyet megértünk. Ez a magyarázata, miért járnak a megérzések zsigeri reakciókkal, miért szorul el a szívünk vagy remeg meg a gyomrunk.”                       (Rhonda Byrne)

 

Honnan ismered fel?

  • Különös érzés a mellkas vagy a gyomor környékén.
  • Ha hallgatsz rá és ez alapján hozod meg a döntéseidet, még ha nem is teljesen racionálisak, boldognak érzed magad.
  • Világos és egyértelmű az üzenete.
  • Többször is jelentkezik és arra késztet, hogy az érzésed szerint cselekedj.
  • Ha elcsendesíted az elméd, többször érezheted.
  • Útmutatást ad.
  • Megnyugtat vagy figyelmeztet.
  • Egy bizonyos érzés nem akar elmúlni.
  • Inspirál.

 

Hogyan fejlesztheted az intuitív képességeidet?

“Valahányszor az intuícióm súg valamit, eszerint cselekszem. Az a legérdekesebb a dologban, hogy ha tudatosítod magadban, egyre gyakorlottabbá válsz. Valójban olyan készség ez, amelyben egyre jobb lehetsz.

(Laird Hamilton – a világ legjobb nagyhullám-szörföse)

satisfied2

Az egyik legjobb módszer, hogy ösztönözd az intuitív képességed, ha kérdéseket teszel fel és figyeled a választ.

Például: mielőtt megnézed az e-mailjeidet, felteszed a kérdést: Ki írt ma nekem?

Ha elcsendesíted az elméd, a kérdés feltevésekor az olyan üzemmódba kerül, amely megsúgja a választ.

Minél jobban fejleszted ezt a képességet, ez arra fog ösztönözni, hogy több jó dolgot tegyél. Ha ezeket megteszed, sikerélményeid lesznek, ezek miatt pedig még jobban fogsz bízni a megérzéseidben.

Bárhonnan is jöjjön a megérzésed, működik. A sikeres emberek megtanulták már, hogy hallgassanak a megérzéseikre, bízzanak benne, kövessék azt és aszerint cselekedjenek.

iránytű

 

Az emberekkel folytatott beszélgetéseim során megfigyeltem, hogy legnagyobb tévedéseinket akkor követjük el, amikor nem hallgatunk a belső hangra, vagy ha meghalljuk, megkérdőjelezzük és elhessegetjük. Ezért meg kell tanulnunk megbízni benne.

Sose becsüld alá ezt a belső hangot. Bízz bátran az ösztöneidben.

Úgy tapasztaltam, hogy a megérzéseim nagyon személyesek és megmagyarázhatatlanok, sokszor még csak megfogalmazni sem tudom őket, egyszerűen csak jönnek. Hiszek abban, hogy belső rendet, belső békét akkor érhetek el igazán, ha hallgatok az ösztöneimre. Ha célokat kell kitűznöm, ha döntéseket kell hoznom az életemben, akkor azt ne csak racionális érvek alapján tegyem meg.  

Hallgass többet a megérzéseidre! 

Szeretettel,

Edit

(a Te személyi rend-szervezési és home staging tanácsadód)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s